Épüljetek lelki házzá

Közösségfejlesztési pályázatok által
megvalósult létesítmények átadása

Tiszadob
2022. november 20.

1. Kor 3,9-18.
1.Péter 2,5.

    Szeretettel köszöntöm kedves Testvéreimet az Úr Jézus Krisztusban.

Ma az egyházi év utolsó vasárnapját ünnepeljük. Mához egy hét advent első vasárnapja, az új egyházi év kezdete.
A mai vasárnap elnevezése örökkévalóság vasárnapja.
Nyilván, mindnyájan törekszünk az örökkévalóra, a maradandóra, a tartósra, arra, amit nem kezd ki az idő vasfoga. Ami generációkon keresztül megmarad, érvényes, hatékony, célt – és irányt mutató. Mert csak így lehet, érdemes élni, jövőt tervezni, életet, közösséget, nemzetet, világot építeni.

Talán az isteni gondviselés az, hogy olyan Igét üzent a számomra az Örökkévaló Isten a mai vasárnapra, amely szépen fejezi ki mindazt az óhajunkat, vágyunkat, akaratunkat és reménységünket, amiért ma, itt a tiszadobi Református Templomban összejöttünk.
Egyetlen szóban kifejezve ez nem más, mint épülés, építkezés.

A pályázatok során megvalósult létesítmények is ezt szolgálják, ezt hirdetik. Épülni. Közösséggé formálódni.

Szeretnék most az Igére koncentrálni, azt hirdetni és átadni mindnyájatok számára. Meglátjátok, érdemes az Igére hallgatni, azt befogadni, megtartani és megcselekedni.

Az épülés, az építkezés minden korban fontos volt. Fontos lesz. Épülnek lakóházak, családi otthonok, épülnek gyárak, üzemek, épültek és épülnek templomok.

Talán felmerül a kérdés: minek a templom, ha Isten nem lakik benne? Minek az Isten háza?
Isten, aki a menny és föld Ura, a teremtett világba sem férne bele, hiszen azon felül van. Ő teremtett mindent. Időn, múlton, jelenen és jövőn túlmutató valóság. Isten nincs helyhez és korhoz kötve. Ő öröktől fogva való és örökkévaló.
Mégis, miért van szüksége az embernek, hogy templomok épüljenek.
Egyszerűen azért, hogy legyen egy olyan hely, ahol azok, akik szeretik Istent, szeretik Krisztust, szeretik az isteni törvényeket, szeretik a krisztusi értékrendet és életformát, akik vágyakoznak Isten után és szívből követni akarják Krisztust, összejöhessenek, hogy hitükről és Krisztusba vetett reménységükről vallást tehessenek.

Itt találkozhatunk Istennel, megismerhetjük az Ő akaratát, meghallgathatjuk az Ő üzenetét, elfogadhatjuk az Ő iránymutatását a mindennapi életre nézve, a helyes cselekvési rendet akár a közéletre, a gazdaságra, vagy éppen a politikára tekintettel.
A templom az a hely, a kultusz hely, ahonnan a kultúra származik, ami meghatározza az életünk, gondolkodásunk, szellemiségünk, értelmünk minden rezdülését.

Azért épültek és épülnek templomok, hogy az Isten népe, a keresztyén nép, a Krisztus megváltottjai találkozhassanak nemcsak egymással, hanem Urukkal. Mért Jézus azt ígérte, és ez ma is így van, létszámtól függetlenül, hogy ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az Ő nevében, ott van közöttük.

Miért van szükség erre? Idézzük Igénk kulcsszavát: épüljetek.
Isten építeni akar. Téged, engem, mindnyájunkat.

Itt mindjárt felmerül a kérdés, miből, mi által építkezünk? Mi magunk, a gyermekeink, az unokáink, a közösségeink, a társadalmaink, országaink, nemzeteink, kontinenseink?
Isten építeni akar bennünket.
Vannak intézményeink, amelyeket felépítettünk, vannak kórházaink, ahol betegeket gyógyítunk, vannak iskoláink, ahol gyermekeket nevelünk és tanítunk, vannak játszótereink, ahol a gyermekek együtt játszhatnak, vannak kondicionáló termeink, ahol testünket építjük, mondjuk, egészségmegőrzés céljából.
De Isten ennél az emberi épülésnél és építkezésnél többet akar.

Ő a lelkünket, a hitünket, a reménységünket, az emberségünket akarja építeni.

Mert egy épület lehet kívülről akármilyen szép, román stílusú, gótikus, árpád-kori, vagy akármilyen modern, mint a Művészetek Palotája, lehetnek ezek az épületek akármennyire is időtállóak, 1000, 500, 200, vagy 50 évesek. Ezek az épületek még nem tartanak meg – csupán emlékeztetnek – hogy volt itt valamikor egy ötszáz fős gyülekezet, volt itt keresztyénség, hitvalló Krisztus népe, volt itt egyszer egy kultúra, civilizáció, de elmosta a történelem, a népvándorlás, a hitetlenség, az erkölcstelenség, a modernség. És mi maradt utána? Szétszakadt közösségek, eltávolodott családtagok, idegenbe szakadt gyermekek, létbizonytalanságban, sorsukat kereső magányos egyének, egymással szembefordult emberek…

Most mégis azt mondja Isten: épüljetek. Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá.

Épüljünk, mert rombolás van éppen elég. Sőt, a rombolás erejét és hatalmát tapaszaljuk nap, mint nap.
Nem föltétlenül a háborúra gondolok, ahol épületek, közművek válnak a lángok martalékaivá. Az, ha fizikailag megtörténik a rombolás, a háború, a szankció, a megszorítás, akkor el kell mondanunk, hogy valami már sokkal korábban lerombolódott: a lélek. A hit. Az érték. Az emberség. Mondja meg már valaki nekem, milyen érték indokolja a háborút, s a háború meghosszabbítását?
Sajnos azt kell mondanunk, hogy mai világunkban minden értékre való hivatkozás csak fedő sztori és magyarázkodás, hogy mit miért teszünk, vagy mit miért nem teszünk.
És nem mehetünk el szó nélkül amellett, még egy igehirdetésben sem, hogy a romboló erők mit tesznek közösségeinkkel, családjainkkal, gyermekeinkkel, keresztyén értékrendünkkel, keresztyén civilizációnkkal. Nem vagyunk balekok. És ne várja el ezt tőlünk senki sem.
Mert az igehirdetés nemcsak arról szól, hogy „szeressük egymást gyerekek.”
Az igehirdetés arról is szól, hogy épüljetek fel lelki házzá.
Minden háznak van alapja. Ha nincs alap, összedől az épület. Aki fövényre épít, azt elsodorja az ár. Aki kősziklára épít, megmarad.
A 18-ik zsoltárban olvassuk: az Úr az én kősziklám, nála keresek oltalmat.
Egyetlen örök és megtartó kőszikla van: az Úr. Krisztus. Az Ő Igéje és beszéde.
Minden más, csak részigazság, részletkérdés. És minden rész, csak elkülönít, elválaszt, megoszt, egymás ellen fordít.
Az emberiséget megosztják az eszmék, az ideológiák.
Nem mintha egyikkel, vagy másikkal baj lenne. Mert van mindegyikben részigazság. De aki a teljességet bírja, annak van igazi rálátása az életre, a világra, a múltra, jelenre és jövőre.
Minden emberi gondolat, első hallásra legyen az bármennyire is tetszetős, kapós, divatos – mégis megoszt.
Megoszt az eszme, az ideológia. És annak nevében különbséget teszünk, üldözünk fizikailag, vagy lelkileg, diszkriminálunk, likvidálunk, vagy éppen karaktergyilkosságot követünk el.
Hivatkozunk közben emberi jogokra, de az emberi jogok címszó alatt nem teszünk mást, mint elválasztjuk egymást: elválasztjuk az embereket, szembefordítjuk a közösségeket, éket verünk a családtagok közé, gyermekek és szülők közé, a nemek, férfi és nő, apa és anya közé.
A mai világban zajló folyamatok, bármilyen címszó alatt is történjenek, nem építenek, hanem inkább rombolnak.

Itt megint csak feltesszük a kérdést.
Mi az, Ki az, ami, Aki épít bennünket?
Ki által épülünk? És mire, milyen alapra építünk?  
Mi most azért vagyunk együtt, hogy épüljünk. Ahogy egyik szép énekünk mondja: „Isten szívén megpihenve, forrjon szívünk egybe hát”.

Egyszer valaki megkérdezte tőlem, Tiszteletes Úr, ön jobboldali, baloldali, esetleg liberális?
Azt válaszoltam: én keresztyén vagyok.
Nem az a kérdés, honnan jöttél, ki voltál, mit követtél, ki, hogyan győzött meg, vagy kötelezett el téged egy bizonyos emberi elmélet, eszme mellett. A fontos az, hogy keresztyén vagy, Krisztushoz, a Megváltóhoz, Istenhez tartozol.

Erre kell építened. Így kell épülnünk, mint lelki kövek, egy olyan néppé, egy olyan közösséggé, amely nem csupán földi, emberi, hanem mennyei és isteni.
Tudunk-e mi így hazamenni ebből a szent hajlékból, és majd visszajönni alkalomról alkalomra, hogy Isten népe vagyunk?

Épüljetek, épüljünk lelki házzá, amelynek alapja Krisztus.
Amikor építkezünk, és új lakásba költözünk, akkor egy-egy dobozba bepakoljuk a tárgyainkat.
Pakold be te is mindenedet, a gondolataidat, érzéseidet, meggyőződésedet, és vidd át, költöztesd át: hova? Az Isten házába.  A gyülekezetbe. Az Isten népébe. Hogy életed épülete örökre megálljon, megmaradjon.
Szeresd a jelenedet, szeresd Istenedet, szeresed az Egyházadat, a Gyülekezetedet, a templomodat. Szeresd és fogadd el azt a jövőt, amelyet Isten készített a számodra, mindnyájunk számára az Ő országában. Ámen.