1 Mózes 18,22-33. Végítélet vasárnapja
Lukács 18,1-8. 2022. november 13.
A mai vasárnappal együtt már csak két vasárnap van ebből az egyházi évből, nemsokára belépünk az adventi időszakba. Az egyházi év utolsó vasárnapjai az eljövendő világra irányítják a tekintetünket.
A mai vasárnap elnevezése: végítélet vasárnapja.
Ennek a vasárnapnak a témája Jézus visszatérése és ítélete az ember, és a világ felett. Jézus visszatérése és ítélete egyben elhozza az igazságot is. Isten igazságot szolgáltat mindenki számára.
A korabeli egyházat ebben a tekintetben a „szent türelmetlenség” jellemezte, hiszen a keresztyénüldözések idején az egyház valóban várta az isteni igazságszolgáltatást.
Az isteni igazságszolgáltatás azonban nemcsak a végső időkre irányítja a tekintetünket, hanem arra is figyelmeztet, hogy amíg az eljön, mi magunk is rendezzük dolgainkat, mind embertársainkkal, mind pedig az örökkévaló Istennel.
A felolvasott történetben Jézus Krisztus a kitartó hit példáját tárja elénk, amely abból a meggyőződésből indul ki, hogy kérése meghallgatásra talál és igazságot szolgáltatnak a számára.
Élt egy városban egy hamis bíró. Súlyos jelző volt ez abban az időben.
A hamis bíró részrehajló volt, megvesztegethető, korrupt, annak hozott kedvező ítéletet, aki többet fizetett, így nem is volt igazán értelme a pereskedésnek, mert nem az igazság volt a döntő, hanem a fizetség.
Az özvegyasszonyok és a szegények még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerültek.
És élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki nem úgy gondolkodott, hogy lám, lám, miért is pereskednék, miért is keressem az igazamat, az elégtételt, a jogorvoslatot, hiszen a hamis bíró úgy sem nekem ad majd igazat, nincs pénzem, vagyonom, hogy nekem kedvező ítéletet hozzon.
Hányan mondhatták neki: semmi esélyed nincs. Annak a bírónak kőből van a szíve, az Istent nem féli, az embereket nem becsüli, legjobb, ha feladod és beletörődsz a helyzetedbe.
Sokan vannak a világban, akiknek különböző igazságtalanságban, méltánytalanságban volt részük és van részük.
Emberek százezrei szenvednek kiszolgáltatottságban, emberek százezreinek kell elviselniük a rájuk kényszerített társadalmi helyzeteket és gazdasági nehézségeket akaratuk ellenére.
Sokszor ma sem az számít, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy hol van az erő, a hatalom, a befolyás, a felettes érdek.
Igazságért, igazságszolgáltatásért kiáltanak emberek milliói, vagy nemzetek tucatjai.
Isten pedig mindig úgy irányítja a történelem kerekét, hogy lehullnak a leplek, minden hamisságra fény derül, és minden igazság előbb utóbb diadalmaskodik.
Szokták mondani, hogy az igazság csak megfelelő történelmi távlat után látható meg teljesen és tisztán. Én azt mondom, hogy az igazság a jelenben is látható, nemcsak ki tudja, hány évet, vagy évtizedet felölelő történelmi távlat után.
Mert 1956 igazsága, amely ma mindenki számára nyilvánvaló és egyértelmű, az 1956-ban is nyilvánvaló és egyértelmű volt, csak a történelem hamis bírái, és a győztesek, az évtizedek uralkodói, akik általában a történelmet írják, elfedték az igazságot, a valóságot.
Jelenünknek is megvan az igazsága, csak bizonyos érdekek nem engedik annak nyilvánosságát. De a végítélet vasárnapja éppen arról szól, hogy előbb utóbb mindenki számára világos lesz mind az igazság, mind az ítélet, mind a történelmi igazság, mind a történelem helyes megítélése.
Isten arra tanít bennünket ebben a történetben, hogy keressük az igazságot.
Sokféleképpen és sok helyen keresik az emberek a maguk igazát.
De amikor Jézus Krisztus azt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” – akkor azt mondja, hogy az igazság keresése és megtalálása csakis általa lehetséges.
Ha Istennél keressük az igazságot, akkor Ő megadja nekünk, megadja az embernek azt a képességet, hogy tisztán lásson, hogy lássa és érezze a különbséget az igaz és hamis, a jó és rossz között.
A történetben szereplő özvegyasszony tisztában van azzal, hogy a bíró, akihez fordul, hamis. Nincs feljegyezve a Bibliában, hogy már hányszor küldte el magától ezt az asszonyt anélkül, hogy igazságot szolgáltatott volna neki. De az asszony nem adja fel. Számára fontosabb az igazság, és nem törik meg a sorozatos kudarcok után sem.
Egyetlen egy fegyver van az özvegyasszony kezében: a türelem, a kitartás, a szívósság – ezzel meg lehet törni – nem a hamis bíró kemény szívét, hanem a türelmét. Így szól magában a hamis bíró: „Ha nem is félem az Istent és az embereket sem becsülöm, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül”.
Erre a kitartásra, erre a vég nélküli szívósságra és türelemre bátorít minket is Jézus, nekünk is így kell imádkoznunk, anélkül, hogy megfáradnánk, anélkül, hogy meglankadnánk.
Természetesen nem azért, mert Isten csak akkor hallgatja meg a kérésünket, ha szüntelenül imádkozunk, hanem azért, mert ebben a világban hajlamosak vagyunk arra, hogy feladjuk, hogy a hiábavalóság érzése elhatalmasodjon rajtunk, hogy megrestüljünk, akár az imádságban, akár a hit cselekedeteinek gyakorlásában. Gyakran lemondunk és így szólunk: minden hiába, nincs értelme, nem hallgatnak ránk az emberek….
A 8-ik versben azt mondja Jézus: „Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan.”
Vagyis, mi egy olyan Istenhez imádkozunk, aki meghallgat és igazságot szolgáltat nekünk. Ez a kijelentés mintha feszültségben lenne a mi mindennapi tapasztalatunkkal.
Mert ebben a világban azt tapasztaljuk, hogy az istenteleneknek jobb sorsuk van, mint az istenfélőknek.
A zsoltárokban is sokszor megfogalmazódik ez a panasz. Az az ember, aki engedi egész életét Isten által vezetni, gyakrabban kerül méltánytalan és igazságtalan helyzetbe, mint az, aki a hamis bíróhoz hasonlóan, nem az Istent nem féli, az embereket nem becsüli.
Valahogy a mai világ vezetésében is ezt tapasztaljuk: inkább a hamisaknak, a pénzügyi és tőzsdei spekulánsoknak van meghatározó erejük, befolyásuk és „igazságuk” a világ folyamatainak az irányításában.
Mégis érdemes kitartani, érdemes imádkozni, érdemes zaklatni akár a világot, s a világ hatalmasait a magunk igazával, jogaival, függetlenség – és szabadságvágyával, mert Isten munkálkodik. Fordít egyet a történelem kerekén, igazságot szolgáltat, és jelenlegi hatalmak, birodalmak, eszmék aláhanyatlanak, de a hit, a Lélek, az Ige, Istennek beszéde megmarad, és mi is megmaradunk az Örökkévaló kezében – legyen ez igazság minden jelenlegi és eljövendő nemzedék számára.
Jézus Krisztus ebben a példázatban nem azt mondja, hogy nyugodjatok bele, ilyen ez a világ, de Isten országában minden majd másként lesz.
Nem. Jézus bátorít.
Jézus azt mondja: zörgessetek, keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, bízzatok, én meggyőztem a világot.
Bízzatok abban, hogy Isten valóban igazságot szolgáltat nektek.
Ha a hamis bíró igazságot szolgáltat az özvegyasszonynak, mennyivel inkább szolgáltat igazságot az övéinek az igaz bíró. Úgy, ahogyan Pál apostol írja Timóteusnak:
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem,
a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem
az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr,
az igaz bíró ama napon;
de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is,
akik várva várják az ő megjelenését.”
Mindeddig az özvegyasszony szemszögéből néztük a példázatot.
Ő kitartóan kereste a maga igazát.
Most Jézus szemszögéből nézzük a történetet. Jézus visszajön.
Jézus azt a kérdést teszi fel: „Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”
A kellő időben lesz-e hitünk? Lesz a családunkban hit, az utódaink fognak-e hinni?
Az Emberfia eljövetele milyen hitbeli állapotban talál majd bennünket?
És milyen hitbeli állapotban találja majd a világot?
A mennyek országában Isten, az igaz bíró, kész, hogy mindazoknak, akik hozzá fordulnak, akik vallást tesznek a Krisztus nevéről, azoknak igazságot szolgáltasson a hamisság fejedelmével, a Gonosszal, a bűnnel, a kísértéssel szemben.
Jézus, amikor a földre jött, akkor olyan hitet talált, amelyik éppen Őt nem kereste, amelyik éppen Őt küldte a keresztre.
Most pedig milyen hitet keres és talál?
„Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”
Jézus nem válaszol erre a kérdésre. Erre a kérdésre nekünk kell válaszolnunk: keresztyén Gyülekezetnek és Egyháznak, keresztyén embereknek.
Az özvegyasszony esete azt is példázza, hogy milyen helyzetben vannak az egyházak és a keresztyén emberek, a keresztyén értékek és civilizáció ebben a világban?
Éppen olyan kilátástalan helyzetben, mint az özvegyasszony.
Mert a hitvalló keresztyének száma kevés. A befolyásuk az életre aligha érzékelhető. Hangjuk nem hallszik messzire.
Mégis, a mai keresztyének megtanulhatnak valamit ettől az özvegyasszonytól: a kitartó könyörgést és imádságot. Mert a könyörgés és az imádság segít, hogy ne adjuk fel, segít, hogy bele ne törődjünk abba a helyzetbe, amely nélkülözi Isten igazságát.
Az imádság erőt ad, az imádság az a fegyver, amely elsősorban a magunk győzelmét segíti elő.
Nem Istennek van szüksége arra, hogy kitartóak legyünk az imádságban, hogy minden élethelyzetünkben hozzá fohászkodjunk: erre nekünk van szükségünk.
Nem azért tanít így Jézus, mert Isten ezt várja el tőlünk, hanem azért, mert tudja: az imádságnak hatalma, ereje van.
Aki Istenhez kiált, aki Isten kezébe tudja letenni életét, annak Isten tud és akar segíteni. Annak Isten tud és akar igazságot szolgáltatni.
„Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”
Jézus kérdésére a mindennapi hitvalló életünk legyen a válasz. Ámen.