Ézsaiás 61,1-7. Újesztendő
Lukács 4,16-21. 2023. január 1.
Isten kegyelméből megérhettük az Úr 2023-ik esztendejét.
Úgy indulunk el ennek az újesztendőnek az első napján, hogy nem tudjuk, mit hoz a jövő.
Lesz-e szerencsénk, lesz-e végre béke, stabilitás, kiszámíthatóság – csitulnak-e a fegyveres konfliktusok, enyhül-e a válság, a recesszió?
Nemcsak általánosan, de személyre szabottan is megfogalmazzuk kívánságainkat, vágyainkat, elképzeléseinket, ragaszkodunk terveinkhez, sőt, mindenféle hagyománynak, szokásnak, szerencsét hozó babonáknak is eleget teszünk, így újév első napján is, hogy nehogy elhagyjon bennünket a szerencse.
A tegnapi, óesztendei igehirdetésben is éppen arról beszéltünk, hogy mi a szerencse, ki a szerencsés ember?
József példáján át láthattuk, hogy nem az a szerencse, akinek mindig minden jól megy, akinek mindene megvan, akit messziről elkerülnek a bajok, a nyomorúságok.
Szerencsés az, aki még a nyomorúságban is ragaszkodik Istenhez, Isten akaratát cselekszi, hűséges Istenhez és hitéhez, és akkor megáldja őt az Úr, minden dolgát szerencséssé teszi. Lehet, hogy ez csak később derül ki, de végső soron a szerencse is csak egy hosszú folyamat végén válik nyilvánvalóvá, amikor összegezve a történteket elmondhatjuk: velünk volt az Úr.
Új évet kezdünk.
Ilyenkor számtalan fogadalmat tesznek az emberek.
Sokan elhatározzák, hogy új életet kezdenek, szakítanak a régi szokásokkal.
Sokszor, és legtöbb esetben, az ilyen emberi fogadalmak terméketlenek maradnak. Hiszen itt is egy titokkal állunk szemben, mint tegnap este, amikor feltettük a kérdést, ki a szerencsés ember.
Ma azt a kérdést tesszük fel, mikor kezdődik az ember életében, és a mi életünkben valami új?
Akkor, amikor mi azt elhatározzuk, amikor megembereljük magunkat, amikor úgy gondoljuk, most már tényleg kezünkbe vesszük a sorsunkat, a jövőnket?
Nos, a mai újévi istentiszteleten erre a titokra adunk választ a felolvasott Ige alapján.
Ismerjük a mondást: nincs új a nap alatt. Nagyon igaz. Megvan biztosan ennek a mondásnak is az eredete.
Ugyanis az új nem akkor kezdődik, amikor új fogadalmakat teszünk, hogy mostantól majd minden megváltozik.
Új akkor kezdődik, amikor az Úr újat cselekszik.
És akkor sem biztos, hogy úgy, ahogyan mi azt elképzeltük.
A bűnös ember életében, Isten nélkül élt történetében és történelmében nincs semmi új.
A régi bűnök ismétlődnek.
Ha az emberiség történetét szemléljük, akkor azt szokták mondani, hogy a történelem ismétli önmagát. Milyen könnyű így áthárítani a felelősséget, és a történelmet hibáztatni újra és újra.
Pedig nem a történelem ismétli önmagát, hanem az ember ismétli meg újra és újra azokat a történelmi bűnöket, amelyeket elkövetett korábban is Isten nélkül: önzés, hatalomvágy, szerzési mánia, gazdasági mohóság, büszkeség, felsőbbrendűségi öntudat…
Ha a választott nép, Izrael történetét figyeljük, láthatjuk, hogy akkor volt békesség és áldás az életén, amikor a nép vezetői megkérdezték az Urat, és a próféták intéseire hallgattak.
Jézus Krisztus a Szentlélek erejével eltelve, elkezdett valami egészen újat. El kezdte cselekedni az Atya akaratát Izraelben, Galileában, városokban tanított, betegeket gyógyított, csodákat tett. Az életet szolgálta, a gyógyulást cselekedte.
A Jordán folyónál nyilvánvalóvá vált, hogy Jézus valóban Isten Fia, akire Isten Lelke szállt, és akiről így hangzott a mennyei szózat: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”
Eddig csak József és Mária számára volt nyilvánvaló, hogy Jézus Isten Fia, most mindenki számára nyilvánvalóvá lett.
Jézus tehát az Atya akaratát cselekedte. Mi volt többek között az Atya akarata?
Ez is kiderül az Igéből.
Így olvastuk: Jézus „szokása szerint bement szombaton a zsinagógába.”
Szokása szerint – fontos ez, mert az Atya azt akarja, hogy váljék szokássá, szokásunkká, hogy az Úr napján felmenjünk az Isten házába. Nem passzió ez, nem kegyes vallásosság, hogy elnyerjük Isten jóindulatát, vagy éppen elismerését.
Az Úr azt akarja, hogy jöjjünk Hozzá.
Mert Ő akar tanítani, Ő akar vezetni ebben a világban, ebben az életben. Ő akar újat kezdeni valamennyiünk és a világ életében.
Ő nem akarja, hogy újra és újra megismétlődjenek a bűnök, a hitetlenségek, a kétkedések, a haragok, a gyűlöletek, az önzések, a háborúk.
Ő el akar szakítani a régi bűnöktől. Ő részeseivé akar tenni megváltásának, az új ember természetének, nem az ádámi, hanem a krisztusi ember természetének. Annak a természetnek, amely az Atya akaratát cselekszi.
Ez lehet az első üzenet a mai újévi istentiszteleten: az Atya akarata az, hogy ne csak szokásunkká, hanem életfeltételünkké váljék az Úr házába való eljövetelünk, hogy Igét hallgassunk, és az Úr ne csak újat cselekedjen velünk, hanem meg is tartson abban az újban, új életben, amellyel Ő ajándékozott meg minket.
Az új esztendővel kapcsolatosan mindig elvárásaink vannak. Ahogy a názáretieknek is elvárásaik voltak Jézussal szemben, de nem úgy váltak valóra, ahogyan azt elgondolták.
Nem mindig az elvárásaink szerint alakulnak a dolgok, még az új évben sem, ahogy egyik erdélyi református énekünk mondja: „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van, tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan, mint titkos bánya mélyiben, formálja tetteit, de biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.”
Nekünk elsősorban nem a magunk elvárásaira kell tekintenünk és hagyatkoznunk, hanem engedelmes lélekkel kell megállnunk mai is az Úr előtt, és az Ő akaratát kell keresnünk és cselekednünk.
Egy másik kijelentése Jézusnak, amit a mai Igéből kiemelünk az, amit Jézus mond a feszülten figyelő hallgatóságnak: hirdetem „az Úr kedves esztendejét.”
Minden esztendő az Úré.
Hiszen Ő az idő Ura. Az Úré az egész föld, és minden, ami abban van.
Az Úr, azonban, aki haraggal is lenézhetne a földre, Jézusért jókedvében tekint ránk.
A kedves esztendő kifejezés ismerős volt a zsidók számára. A hetedik, azaz a szombat év volt ez.
Az Úr jókedvének esztendeje a helyreállítás éve volt. Mindenki visszakapta azt, amit elveszített. Minden rabszolgát, adósrabszolgát felszabadítottak, minden sérelmet orvosoltak, minden sebet bekötöztek.
Nem volt szabad szántani és vetni abban az évben, parlagon kellett hagyni a földet is, hadd pihenjen, a szőlőt sem volt szabad metszeni, hadd nőjön, és teremjen magától, jó lesz az éhezőknek, a szegényeknek. Mindenki tehát a szombatévben az addigi évek tartalékaiból, vagyis az Úrtól már megkapott ajándékokból éltek. Vagyis az Úr vendégei voltak.
Érezted már, hogy mind lelkedben, mind testedben az Úr vendége vagy? Mert nem a Te fáradozásod és aggodalmaskodásod teremti elő a mindennapi kenyeret, hanem az Úr vendége vagy, az Úrasztalánál is, a mindennapi életben is, ahogyan hitvallásunk mondja: nem a magamé, hanem az én hűséges megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok.
Jézus is ezt hirdette, és ezt cselekedte, a kánai menyegzőn, az ötezer ember megvendégelésekor, a gyógyítások és halott feltámasztások során, és a tanítványok is végig az Úr vendégei voltak, akik elhagyva polgári foglalkozásukat követték Jézust, és sohasem nélkülöztek, nem szenvedtek hiányt semmiben.
Jézus az Úr kedves esztendejét hozta el. És ma is elhozza az Úr az Ő kedves esztendejét. De a sorrend más, mint amit az ember állít fel.
Jézus azt mondja: kérjetek, keressetek, zörgessetek, és akkor kaptok, találtok és megnyittatik nektek.
Jézus előbb a lelki életünket, az elrontott kapcsolatainkat, a megtört szívünket akarja meggyógyítani, megújítani, és akkor megkapjuk azt is, amire a testünknek van szüksége.
Az Úr az Ő kedves esztendejét kínálja nekünk és az egész világnak. Megújítani, újat kezdeni akar, Ő szeretne cselekedni bennünk, s a világ életében, hogy ne ismétlődjenek a bűnök, a történelmi bűnök, a gyűlöletek, a szenvedések.
Ez esztendő első napján így menjünk tovább: keressük az Urat, az Ő akaratát, hogy részesüljünk az Úr kegyelmének kedves esztendejében. Ámen.