Ézsaiás 53. Epifánia után 1. vasárnap
János 1,29-34. 2023. január 8.
Pénteken volt vízkereszt, azaz epifánia. Epifánia magyarul azt jelenti: megjelenés. Jézus megjelenéséről van szó.
A vízkereszt elnevezés pedig arra utal elsősorban, hogy Jézus ezen a napon jelent meg nyilvánosan a Jordán folyó mellet, hogy Keresztelő János által megkeresztelkedjen, és azt követően elkezdje messiási munkáját.
Természetesen vízkereszthez sok népi hagyomány is fűződik, de számunkra mégis az a legfontosabb, hogy Jézus eljött, megjelent és mi megismerhetjük Őt.
A mai vasárnapra rendelt Igében kétszer is előfordul az ismeret kifejezés, mégpedig Keresztelő János részéről.
Ő azt mondja, hogy nem ismerte Jézust. Maga az Atya mutatta meg, jelentette ki, hogy ki az a Jézus.
Keresztelő János próféta volt, az Ószövetség utolsó nagy prófétája, Jézus útkészítője. Talán csodálkozunk, hogy nem ismerte Jézust, pedig rokonok is voltak.
János csak hirdette, hogy érkezik a szabadító. Prédikálta a megtérést és a bűnök bocsánatát. De ha végig tekintett az őt hallgatók tömegén, nem tudta megmondani azt, hogy a sok ember közül melyikük Jézus, ki az Isten Báránya, a Megváltó? Ehhez az ismerethez valami több, valami más kell.
Valamiről tudni, és valamit ismerni két különböző dolog.
Így vagyunk ezzel mi is.
Számtalan hírességről tudunk, számtalan hírességet látunk a televízióban, akikből aztán sztárok, celebek lesznek.
Ezeket a sztárokat, celebeket sokan követik, utánozzák, rajonganak értük, utánozzák a külső kinézetüket, megjelenésüket, frizurájukat, öltözködésüket, szóhasználatukat.
De vajon ismerik is a személyiségüket? Vagy csak azt látják, ami a szemük előtt van: a csillogást, a fényt, a karriert, a sikert, a népszerűséget, a menőséget, a divatot?
Közvetlen közelünkben is sokszor ez történik.
Látjuk a munkatársakat, együtt vagyunk velük, együtt dolgozunk, nap, mint nap találkozunk, de vajon ismerjük is őket?
Amióta a Nyírségi Református Egyházmegyében lelkipásztor vagyok, számtalan lelkésztársammal találkoztam. Több, mint 25 év alatt teljesen kicserélődött a lelkésztársadalom. Annak idején az én generációm volt még a legfiatalabb, most mi vagyunk az „öregek”.
Minden lelkésztársamat láttam már, mindegyiket név szerint szólítom, mindenkivel váltottam már néhány szót, de ismerem őket igazán?
Mert más látni és megint más ismerni valakit.
A rokonok között is van ilyen. Csak soroljuk a rokonokat, az unokatestvéreket, név szerint, mondjuk, hogy: ez is rokon, az is rokon, amaz is rokon, de már nem tudjuk, hol is vannak, mivel is foglalkoznak, főleg, ha elköltöztek. És sokszor azt hisszük, hogy nagyon jól ismerjük őket, aztán kiderül: nemhogy nem ismerjük őket, de még nem is igazán tudunk róluk. Gyermekkorban talán még felismertük egymást, ma már elmegyünk egymás mellett az utcán - talán így mélázunk: „mintha valahonnan ismerős lenne ez a pofa.”
Keresztelő János vér szerinti rokonságban állt Jézussal.
Amikor az áldott állapotban levő Mária meglátogatta rokonát, Erzsébetet, aki szintén gyermeket várt, Jánost, akkor Erzsébet méhében ujjongva mozdult meg a magzat.
A későbbiekben nem derül ki az, hogy János és Jézus találkoztak-e gyermekkorukban. De az biztos, hogy János tudott Jézusról.
Az is lehetséges, hogy Jézus, mielőtt megkeresztelkedett volna, János tanítványi köréhez csatlakozott, de János nem tudta, hogy Ő valóban az Isten Fia.
János azt mondja az Igében: „én nem ismertem őt.”
Kétszer is kimondja. Talán ismerte Jézust, mint rokonát, vagy, mint tanítványát, csak azt nem tudta igazából, hogy kicsoda Ő valójában.
Senki más nem ismerte Jézust igazából. Döbbenetes, amit az evangélista leír még az első versekben: „a világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt.” De ez az Ige igaz Jézus egész földi életére. Hiába tett csodákat, gyógyított betegeket, támasztott fel halottakat: kevesek kivételével még sem ismerték fel, hogy Ő a Messiás.
Sőt, a börtönben Keresztelő János is elbizonytalanodik, amikor ezt üzeni Jézusnak: te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?
Ma is sokan tudnak Jézusról. Ismert személyiség. Van egy könyv, amolyan lexikon féle, az a címe: „Száz híres ember” – a száz legismertebb személy között ott szerepel Jézus – egy a százból, egy a sok közül.
Hatása, befolyása, tanítása, személyisége megkérdőjelezhetetlen az emberiség számára.
Több mint kétmilliárdan vallják ma magukat keresztyénnek.
A nem keresztyének közül is sokan ismerik, elismerik, tisztelik Jézust, mint tanítót, erkölcsi példaképet, nagy gondolkodót.
Mégis igaz, hogy a világ mind a mai napig nem ismerte meg Jézust. Sokan tudnak róla, tanultak és tanulnak róla, sokakban él egy kép, elképzelés Jézusról. De sokan közülük mégsem ismerik, vagy félreismerik Jézust.
Egyszer valaki azt mondta, hogy a lelkész már nem tud új információt mondani Jézusról, ezért fölösleges, hogy istentiszteletre járjon.
Igen, amit tárgy – és tényszerűen tudunk Jézusról, azt már elmondtuk, vagy elolvastuk a Bibliából, de vajon ismerjük-e kellőképpen Jézust, vagy csak tudunk róla? Mert az nem elég, ha agyban, intellektuálisan itt vagyunk, de lélekben itt vagyunk-e? Mert éppen ez a különbség, a tudni és ismerni valamit, valakit között.
A mai Ige éppen erre a különbségre mutat rá.
Keresztelő János végül is eljutott Jézus valódi megismeréséig, de hogyan?
Egyrészt látta, amint a Szentlélek galamb formájában leszáll Jézusra és megpihen rajta.
Másrészt pedig kijelentést kapott Istentől, hogy a galamb azt jelenti, hogy Jézus az, aki Szentlélekkel fog keresztelni.
János tehát kijelentést kapott. A szózat is elhangzott. Személyesen az Atyától, a Lélek által.
Mindez azt jelenti tehát, hogy Jézus megismerése nem emberi tudás, nem kognitív folyamat eredménye.
Krisztus igazi megismerése csak a Szentlélek által lehetséges.
Lehet Jézusról olvasni a Bibliában.
Lehet Jézusról információkat gyűjteni pl. a „Száz híres ember” című enciklopédiában.
Lehet Jézusról tanulni hittanórán.
Lehet Jézusról hallani az istentiszteleten.
De ez az elméleti tudás csak akkor válik igazi ismeretté, belső meggyőződéssé, ha a Szentlélektől világosságot kapunk.
Hány és hány ószövetségi próféta beszélt Jézusról. A tények az elhangzott próféciák és Jézus személye, cselekedetei között egyeztek, és mégsem ismerték meg Jézusban a Megváltót, az Isten Fiát.
Hány ószövetségi utalás volt Jézusra, Isten Fiára, mint az Isten bárányára, és amikor az Isten Báránya a golgotai kereszten feláldoztatott, mégsem ismerték fel Benne az Atya egyszülött Fiát, aki áldozatával elveszi a világ bűneit.
Ma sem ismerik fel sokan.
Miért is ismernék fel? Hiszen perfekcionista világban élünk. Mindenki tökéletességre vágyik, sőt, mindenki azt hiszi önmagáról, hogy tökéletes, tökéletesebb és jobb a másiknál, benne nincs hiba, miért is volna szüksége épp neki bűnbánatra és bűnbocsánatra, megváltásra és új életre?
Pedig a Lélek az, aki eljuttat az igaz ismeretre. Nemcsak azt ismerteti meg velünk, hogy kicsoda Jézus, miért jött, mi a szándéka velünk és a világgal. Hanem azt is megismerteti velünk, hogy kik vagyunk mi?
Magunkat sem ismerjük igazán. Félre ismerjük magunkat éppen a világi szokások, trendek, követendő minták, eszmék, elméletek miatt. És ott látjuk magunkat a mindennapokban, az élet forgatagában, az állandóan változó körülményekben, sokszor elégedetten, máskor tanácstalanul, vagy éppen csalódottan. És látjuk a világot, bőrünkön érezzük, tapasztaljuk a hatásokat, mi magunk is próbálunk helyezkedni, érvényesülni, sok mindent tudunk, csak éppen nem ismerjük a valóságot, mi mért van, mi miért történik.
Éppen a Szentlélek az, aki elvezet az igazi megismerésre és felismerésre, hogy kicsoda Jézus, kicsoda az ember, milyen a világ, miért olyan az ember és a világ, amilyen?
És ehhez nem elég a kognitív tudás, az értelmi bravúr, az intellektuális brillírozás. Ide másra van szükség: lélekre.
És a Lélek, Isten Szentlelke, a nekünk adatott Szentlélek – ahogy Pál fogalmaz – elvezet az igazságra, a teljes megismerésre.
És akkor tudom, hogy itt az istentiszteleten is, amikor Jézus szól hozzám, akkor nem föltétlenül az értelmemre van szükség, hanem a nyitott lelkemre, hogy megismerjem és felismerjem: mit vétettem, hol kell javítanom az életemen, hogyan kell tovább mennem, egy-egy helyzetben mi a helyes magatartás félretéve minden sértődöttséget, emberi makacsságot és büszkeséget.
A Lélek által értem meg, milyen bűn mélységből, milyen hitetlenségből, milyen kételkedésből emelt ki és emel ki engem Jézus az Ige és a Szentlélek által. És itt tudom meg, hogy honnan jövök és merre tartok, és mi az életem főiránya, minden más, munka, hivatás, küzdelem, siker, eredmény, csak járulékos életkörülmény – de nem a fő irány. A fő irány az, amit Jézus adott elém, a megváltásban való részesülés, és az örök élet.
És ha mindezeket megismertük, akkor mondhatjuk el, hogy Jézust is ismerjük, nem, mint hírességet, nem, mint bölcs tanítót, nem, mint egyet a száz híres ember közül, hanem mint Szabadítót és Megváltót. És ez csak a Lélek által lehetséges.
Keresztelő János igyekezett megismertetni Jézust más emberekkel. Két tanítványát ő mutatta be Jézusnak. A Jézushoz csatlakozott két tanítvány, újabb emberekkel ismertette meg Jézust, ők is csatlakoztak, aztán lettek 12-en. És ebbe a láncolatba kapcsolódhatunk be mi is, hogy megismertessük Jézust más emberekkel, rokonokkal, családtagokkal, ismerősökkel. Éppúgy, ahogyan Keresztelő János tette.
Keresztelő János nem volt szó szerint keresztyén, hiszen már Jézus messiási munkája kezdetén kivégezték. Mégis mit tett János? Önmagát háttérbe helyezte azért, hogy ne eltakarja, hanem kiemelje Jézus személyét és dicsőségét.
János szerepe ebben az értelemben, modern szóval olyan, mint egy internetes hivatkozás. Rákattintunk a hivatkozásra, és akkor az megnyitja számunkra a kívánt weboldalt. A hivatkozás lényege tehát nem önmagában van, hanem túlmutat önmagán.
Nekünk is ez a dolgunk, keresztyénként, mint egy hivatkozás, akik túlmutatunk önmagunkon: Jézus Krisztusra, a mi Megváltónkra.
Nap, mint nap lehetőségünk van arra, hogy megismertessük Jézust másokkal, vagy legalábbis megmutassunk belőle valamit nemcsak szavainkkal, hanem hitünkkel, keresztyén magatartásunkkal.
Epifánia – azaz megjelenés. Törekedjünk mi is arra, hogy megjelenítsük Jézust másoknak, bizonyságot tegyünk Róla, magunkat háttérbe helyezve kiemeljük Jézus személyét és dicsőségét, és kérjük Isten Szentlelkét, hogy az általunk megmutatott és megjelenített Jézust ismertesse meg igazán mindazokkal, akik valóban megváltásra és megújulásra vágynak.
Epifánia utáni vasárnapon ezért könyörögjünk. Ámen.