Máté 17,1-9. Epifánia után 2. vasárnap
2. Mózes 33,18-23. 2023. január 15.
Kereső emberek vagyunk. Keressük a boldogságot, az élet örömeit, a megélhetés nyugalmát és biztonságát. Minden szellemi, lelki és fizikai törekvésünk ezt szolgálja.
Mondhatnánk azt is, hogy két ember lakik bennünk.
Az egyik a parancsoló, az uralkodó, az igényeket megfogalmazó.
A másik, a szolga, amelyet alávetünk az igényeknek és elvárásoknak, az öröm és boldogság céljainak. A kettő harmóniája a legtöbbször nem valósul meg.
Hány és hány családot ismerünk, ahol minden a munka, a fizikai megterhelés, az anyagi javak felhalmozása, a meggazdagodás, vagy a többre jutás igénye.
Valami másra nem jut elég idő, figyelem - a családra, a gyermek nevelésére, a gyermekkel való játszásra, közös programra.
Pedig milyen jó volna, ha meglenne a harmónia. A jövedelmet meg kell keresni, ezzel egyetértünk, de oda kell szentelni az időt, a pillanatot a családra, a szeretteinkre – a kamaszodó gyerekre, amikor valamit kérdez, ne az legyen a válasz, hogy most erre nem érek rá, rohanok.
Lehet, hogy a felolvasott Ige nem erről szól, első pillanatra, de mégis van valami az Igében, amely erre is eligazítást, megoldást ad.
Epifánia, azaz az Úr megjelenése vasárnapjait ünnepeljük az egyházi év karácsonyt követő heteiben.
Mózes is azt kéri az Úrtól: mutasd meg magad, mutasd meg a Te dicsőségedet.
A mai vasárnap kérdése az: hogyan mutatkozik meg közöttünk az Úr, az Úr dicsősége mindennapi életünkben, kapcsolatainkban, gyermeknevelésünkben, az unokákkal való törődésünkben?
Próbáljuk erre a kérdésre úgy megadni a választ, hogy ne feledkezzünk meg az igei összefüggésekről sem.
Mi történt akkor, azt megelőzően, amikor Mózes ezzel a kéréssel fordult az Úrhoz?
Az történt, hogy amíg Mózes fenn a Hóreben, elfogadta a 10 Parancsolatot Istentől, a nép, lent a völgyben aranyborjút kezdett el imádni. Megtagadta szabadító Istenét és megint bálványokhoz fordult. Isten akkor azt mondta: kivonulok a nép közül.
Ez egy borzalmas kijelentés, borzalmas következményekkel.
Az Úr kivonul, mert nem tűri a bálványimádást, nem tűri a bűnt, nem tűri a hűtlenséget.
Borzalmas, amikor az Úr kivonul, vagy inkább fogalmazzunk úgy: kiűzzük Őt magunk közül: a kultúránkból, a gondolkodásunkból, a mindennapi életünk alakulásából, a döntéseink meghozatalából.
Csak zárójelben mondom, a The Economist újság ezzel a megjegyzéssel kommentálta Benedek pápa temetését: megkönnyebbülés Benedek pápa halála.
Megkönnyebbülés valakinek a halála?
Megkönnyebbülés egy igazi teológus, képzett teológus, bíboros halála?
Kinek megkönnyebbülés? A hitetlenségnek, a keresztyénellenességnek, az ateizmusnak, a Gonosznak. És a legmegdöbbentőbb: hivatalos válasz, visszautasítás, vagy komment a Vatikánból még nem jelent meg.
Csak hogy értsük: amikor a mai világ népei, vezetői, tudatformálói ilyen magatartást tanúsítanak, tisztelet a kivételnek, akkor érthető, ami több ezer esztendővel ezelőtt is történt: Isten kivonul a táboron kívülre.
A táboron kívül épít Mózes sátort, szent sátort, hogy aki imádni akarja az Urat, menjen ki a táboron kívülre a szent sátorba, és ott találkozzon Istennel.
Van egy hely, ahova ki kell vonulni. Ki kell menni a hétköznapokból, a hétköznapok taposómalmából, a hétköznapok kívánalmaiból, kísértéseiből, megszokásiból, agyat mosó szellemiségéből és intellektusából.
Ez a szent hely, ma a templom, az istentisztelet, ahol lehet, hogy nincs olyan meleg és komfort, mint otthon, de mégis egy olyan hely, ahol más is hangzik, és más is meglátszik – mint Mózes idejében.
Mózes könyörög az Úrhoz népe bűneiért.
És szeretné biztosítva látni, hogy Isten valóban megbocsát népének, hogy valóban ott van, bár a táboron kívül, mégis velük van: mutasd meg magad, mutasd meg dicsőségedet.
Mózes tudja, hogy népe, Izrael népe, a választott nép ki van szolgáltatva. Ki van szolgáltatva a bűnnek, a kísértésnek, de azt is tudja Mózes, hogy Isten nélkül nem lehet tovább menni. Mert ott a pusztában a népre, Isten nélkül, csak pusztulás vár.
Azt hiszem mi is látjuk, tapasztaljuk, hogy ez a világ és annyi ember ki van szolgáltatva a bűnnek, a kísértésnek, de azt is látjuk, legalábbis mi, keresztyén emberek, hogy Isten nélkül nem tudunk tovább menni, nem tud tovább menni a világ, megáll, hanyatlik, újabb bűnöket halmoz, újabb bűnhegyeket emel, háború, gazdasági válság, emberi életek és egzisztenciák megnehezítése vagy ellehetetlenítése történik.
És valóban szükségünk van arra, hogy az Úr megmutassa az Ő dicsőségét. Mert Isten dicsősége nélkül nincs emberi dicsőség sem, csak emberi bukás. Történelmi bukás. Kulturális és civilizációs bukás. Mint bármely régi, „dicső” birodalmak bukása.
Minden emberi siker, az emberiség sikere csak Isten dicsőségén nyugszik és alapszik.
Mózes példája még egy lényeges momentumot is tartalmaz. Mózes kéri Isten bocsánatát népe javára. Miért? Azért, mert úgy érzi, hogy a nép bűnéért, az istentagadásért, a bálványimádásért ő sem tudna megbocsátani: csak akkor, ha Isten is megbocsát. Mert Isten bocsánata nélkül nincs emberi megbocsátás.
Bocsánat nélkül, hit nélkül nem lehet egy népet vezetni. Nem lehet egy világot kormányozni.
Csak egy aktuális kérdés: egy olyan erő, amelyik esetleg hatalomra kerül több mint tíz éves elutasítás után, nem fog haragot táplálni azok iránt, akik korábban elutasították? Nem fog bosszút állni? És inkább idegen érdekeket szolgálni, mint saját népét gyarapítani?
Szenzációs az, amit a Biblia ennyire tömören megfogalmaz: a népet vezetni csak bűnbocsánattal és Isten kegyelmével lehet.
Azt látjuk, hogy ma nincs könyörület, esetleg megbocsátás a világban, csak érdek és bosszú, harag és megtorlás. És nincs hit, csak mammon, és az energiaárakban sincs a gyengék oltalma, talán csak nálunk, ami van, az a tőzsde spekulánsok befolyása és hatalmas profitja.
Természetesen itt is, mint Izrael népe esetében, megkerülhetetlen a kérdés: kit választunk?
Izrael bálványt választott. Nem Istent, nem a Szabadítót választotta.
Ma sem a szabadító Istent választják a legtöbben, nem a krisztusit, nem a keresztyént, a keresztyénséget. És akkor csodálkozunk, hogy nem találjuk Istent, nem látjuk az Ő dicsőségét?
Mózes mégis azt kéri az Úrtól, mutassa meg az Ő dicsőségét.
Amikor az Úr megmutatja dicsőségét, nem akárhogy mutatja meg. Most nem akadunk meg a részleteknél, bár azok is fontosak, de mond valamit Isten.
Azt mondja Isten: „Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára!”
Nem úgy mutatja meg Isten az Ő dicsőségét, és magát, ahogyan Mózes kívánja. Nem láthatod arcomat. Nem kell látnod, hanem állj a kősziklára.
Nem kell látnunk Istent. Isten nem azért és nem úgy van velünk, hogy láthatjuk Őt, hogy megjelenik nekünk, ez nem a fantázia és szcifi-filmek birodalma.
Egyedül Krisztus láthatta az Atyát, senki más.
Ezért mondja Jézus: „aki engem lát, látja az Atyát.”
És amikor Isten azt mondja Mózesnek, ha látni akarod dicsőségemet, akkor állj a kősziklára, akkor ezt nekünk is mondja.
Látni akarod az Atyát, az Atya dicsőségét? Állj a kősziklára.
Állj Krisztusra. Mert Krisztus a kőszikla, amely alap, amelyen megáll az élet, megáll minden, még ha áradás pusztít is – de a kősziklán épített ház megáll örökké.
Az igehirdetés elején azt kérdeztük, hol van a harmónia? Mert kereső emberek vagyunk.
Íme, a válasz: a Kőszikla. Jézus Krisztus. Az Isten dicsőségét Jézus Krisztusban láthatjuk meg igazán.
Ő teremt harmóniát a mindennapi kenyér és a mindennapi család kapcsolatában.
Az Isten dicsőségét ott látjuk Krisztusban. Ahogyan cselekedett, betegeket gyógyított, éhezőket elégített meg, a vakok láttak, a bénák jártak, s hirdettetett az evangélium.
És ma is így látszik meg Isten dicsősége.
Hogy tudunk krisztusi módon cselekedni, hogy tudunk törődni a betegekkel, a gyengékkel, és ez nem csupán munka, szakma, hivatás, hanem krisztusi küldetés.
És tudjuk támogatni a szegényeket, az elesetteket, és meg tudjuk nyitni a lelki vakok számára az Isten-látás világosságát, és meg tudunk tanítani másokat az Isten útján való járásra, hogy ne a halál bénultságában, hanem az örök élet mozgásában érezzék magukat.
Hogy hirdessük az evangéliumot, a megtartás és megváltás üzenetét: Isten egyszülött Fiát adta, hogy el ne vesszünk, hogy el ne vesszen a világ, még ha ilyen gyarló is.
Isten kivonult Izrael népe köréből, és aki imádni akarta őt, ki kellett mennie a táboron kívülre, nekünk mégis megadatott, hogy a világban meg nem jelenő, és arcát meg nem mutató Isten mégis megtalálható és dicsősége meglátható itt és most az Ige és Szentlélek által.
Mert ott van Isten dicsősége, ahol szeretsz, ahol megbocsátasz, ahol kedves vagy, ahol időt szakítasz a gyermekedre, az unokádra.
Isten dicsősége ott van, ahol békét teremtenek, ahol elnémulnak a fegyverek, ahol igazat szólnak, ahol valóban a krisztusi értékrend szerint építik, és tartják meg a jövőt.
Isten dicsősége tehát nem egy elvont fogalom.
Isten dicsőségét nem magának, Istennek kell megmutatnia nekünk.
Isten dicsőségét nekünk kell megmutatnunk másoknak, ahogyan élünk, ahogyan Krisztus szerint cselekszünk.
Mutasd meg nekem a Te dicsőségedet – mondja Mózes.
Mi pedig azt kérjük: Uram, segíts, hogy megmutathassuk a Te dicsőségedet. Ámen.