Lukács 12,1-12. Estomihi – ötvened vasárnap
Márk 8,31-38. 2023. február 19.
A farsangi idő utolsó vasárnapját ünnepeljük, az eddigi vasárnapok is már átmenetet képeztek a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör között. A mai vasárnap elnevezése estomihi. „Légy nekem erős kősziklám” a 71. Zsoltár első verséből származik az elnevezés - másként „ötvened” vasárnap – alig ötven nap választ el a feltámadás ünnepétől.
Elmúlik egy időszak és kezdődik egy másik – és a figyelmünk most Jézus születéséről, megjelenéséről, messiási munkájának megkezdéséről már az Ő szenvedésére irányul – tekintetünk már a kereszt felé fordul.
Krisztus földi életútján gyökeres változás történik.
Mögötte a siker, a népszerűség, a rajongás, a hódolat – hiszen annyi csodát tett, betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, lecsendesítette a vihart, megsokasította a két halat, az öt kenyeret és ezreket vendégelt meg.
Jó volt hozzá tartozni, a tanítványok is nagy örömmel követték őt, ők is részesültek abban az elismerésben és népszerűségben, mint Jézus, hiszen vele voltak, mindenüvé követték őt – jó volt hozzá tartozni.
Most Jézus egészen furcsa dolgokról kezd el beszélni, minden megváltozik, a sikerek eddigi útját felváltja a szenvedések útja, lassan elfordulnak tőle az emberek, és nagycsütörtökön, nagypénteken egyedül marad.
Jézusnak is megváltozik a földi élete, és az őt követő tanítványoknak is gyökeresen megváltozik majd az élete.
A kérdés az, hogy ebben a változásban hogyan áll helyt az ember, hogyan áll helyt Jézus, hogyan állnak helyt a tanítványok?
A mi életünk is rendszeres változásban van. Sokféle tekintetben. Változik az életkorunk – elmúlik az ifjúságunk, elfogy az erőnk, betegségek, testi szenvedések, lelki gyötrelmek jönnek.
Változnak az életkörülményeink – lehet, hogy sok munka árán vittük valamire, aztán előfordulhat, hogy egy hirtelen jött katasztrófa, mint a törökországi földrengés, egy háborús konfliktus, szankciók, infláció, minden elért sikerünket és eredményünket kétségessé teszi, válságba kerülünk.
Változnak a rendszerek, az eszmék, az ideológiák, az életgyakorlatok, változik a divat, a korszellem, a gondolkodásmód.
Bizony, az ember nem vonhatja ki magát a változások alól – a kérdés az, hogyan állunk helyt a változások során, mi az, amibe kapaszkodni lehet, mi az, ami mégis megtart, erőt ad, irányt és célt mutat?
A mai Ige úgy kezdődik, hogy Jézus bejelenti szenvedését: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.”
Jézus összefüggéseiben, a maga teljességében látja az életét.
Ő számol azzal is, hogy mi fog történni vele a későbbiekben.
Szenvednie kell. Reálisan látja jövőjét, de erre a tanítványok még nincsenek felkészülve.
Jól látszik ez Péter magatartásán: Isten mentsen, Uram, nem történhet meg ez veled – mondja.
Péter világosan érti Jézus szavait, de nem tudja összeegyeztetni a maga gondolataival és elvárásaival. Ő is, a többi tanítványhoz hasonlóan, úgy gondolta, hogy Jézus egy dicsőséges Megváltó, egy dicsőséges Messiás, Jézusnak az útja nem lehet a szenvedések útja, csak a dicsőség útja.
Jézus ekkor megdorgálja Pétert, nem is Pétert, hanem a Péteren keresztül támadó sátáni gondolatot, amely szeretné letéríteni Jézust a megváltás útjáról. Péter nem szándékosan lett a Sátán szószólója, hanem azért, mert gondolkozását, értelmi beállítottságát nem Istenre összpontosította, nem Isten útjaira és céljaira gondolt, hanem csak az emberek dolgaira, emberi szempontokra és várakozásokra.
Mindig akkor jön a kísértés az ember életében, amikor az ember a maga gondolatait nem Istenre összpontosítja.
Péter magatartása nagyon jól rávilágít az általános ember magatartására.
Mi magunk sem tudunk azonosulni olyan lehetőségekkel, hogy az életünk válságba kerülhet, hogy gyökeresen megváltozik, hogy elfogy az erőnk, hogy betegségek, testi fájdalmak és lelki gyötrelmek érhetnek.
Még gondolatainkból is szeretnénk száműzni ezeket a lehetőségeket. Szeretnénk csak a mában és a mának élni, szeretnénk csupán itt berendezkedni, csak itt jól érezni magunkat, és nem arra összpontosítani, mit mond a Biblia? Mit mond Isten? Mit ígér Jézus mindazoknak, akik nevéről vallást tesznek, akik nem szégyellik Őt és az Ő Evangéliumát.
Jézus reálisan akarja megláttatni velünk a bűnnek a hatalmát, azt, hogy milyen végletes és végzetes következményei lehetnek annak, ha gondolkozásunkat, értelmi beállítottságunkat nem Istenre összpontosítjuk, hanem csupán az emberi dolgokra, szempontokra, érdekekre és várakozásokra.
Jézus ezért odafordul a sokasághoz – nemcsak a tanítványokhoz, és életprogramot ad a számukra.
Nem követel, nem parancsol, hanem csendesen szól: ha valaki énutánam akar jönni – mondja alázatosan.
Két követelményt támaszt azokkal szemben, akik valóban követni szeretnék őt.
„Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát.”
A mai fül számára idegenül hangzik ez az elvárás. Tagadjuk meg magunkat – sose – mondja a mai büszke ember. Senki sem kérhet tőlem ilyet: tagadjam meg magamat, az életemet, az egzisztenciámat, a felfogásomat, mindazt, ami én vagyok?
Nem erről van szó. Nem a személyiségünket kell megtagadni – mondja Jézus, hanem azt a kísértést, sokszor azt az emberi magatartást, amelyet az önzés parancsai irányítanak.
Látjuk, hogy hova vezette és vezeti a világot az önzés parancsa, az én központúság parancsa, az erővel és a hatalommal való visszaélés parancsa, a gazdasági vagy politikai előnnyel való üzletelés és üzérkedés parancsa. A mai világban, főleg háborús helyzetben mindez, mintha kicsúcsosodott volna.
Tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét – mondja Jézus.
Felvenni a keresztet azt jelenti: igent mondani Isten akaratára és útjára.
A kereszthordozás, amelyet Jézus említ, nem bevett zsidó hasonlat, de mégis ismerős volt a római birodalom által elnyomott Palesztinában.
Az elítélt ember látványát idézte ez a hasonlat, akit arra kényszerítettek, hogy mutassa be Rómának való alárendeltségét azáltal, hogy keresztjének egy részét a vállán végigcipeli egészen a kivégzés helyéig.
„Vegye fel az ő keresztjét” – azt jelentette tehát, hogy az ember engedelmesen és nyilvánosan aláveti magát annak a tekintélynek, ami ellen korábban fellázadt. Jézusnak is cipelnie kellett a maga keresztjét nagypénteken. Bár Ő nem volt lázadó, hanem alázatos és engedelmes Isten Báránya.
Amikor Jézus felveszi az Ő keresztjét, és úgy megy a kiengesztelés hegyére, a Golgotára, akkor végső soron nem is a római birodalomnak engedelmeskedik, hanem Isten akaratának.
Hiszen Ő azért jött, hogy a kereszten elhordozza Isten bűn miatti haragját és ítéletét, az ember helyett, az emberért.
Ő tehát Isten akaratát követte a maga akarata helyett.
Ő Istennek engedelmeskedett.
Azt mondja Jézus: akik követik Őt, fel kell venniük saját keresztjüket – vagyis fel kell venniük az Isten akaratának való engedelmességet, még akkor is, ha ez a világ szemében nemtetszést, gúnyt, vagy megvetést jelent.
Vajon mi fel tudjuk-e venni a magunk keresztjét, azaz minden körülmények között tudunk-e Isten akaratának engedelmeskedni, az Ő törvénye szerint élni, és így megtagadni önmagunkat, megtagadva az önzés, a gyűlölet, a harag, a világ bűneinek és kísértéseinek a parancsát?
Mert tudom, hogy könnyebb, sokkal könnyebb a világ éppen aktuális szemléletét és divatját követni az élet minden területén, mint határozottan ragaszkodni azokhoz az értékekhez, amelyek megtartó erővel bírnak mind az egyén, mind a közösség, mind a nemzet számára.
„Aki meg akarja menteni életét, az elveszíti, aki pedig elveszti életét énérettem és az evangéliumért, megmenti azt” – halljuk Jézus szavát. Ellentmondásosnak hangzik Jézusnak ez a kijelentése. De azt hiszem, a mai világ helyzete tökéletesen igazolja ennek a jézusi Igének a valóságtartalmát.
Minél inkább ragaszkodik a világ a maga hatalmához, vagyonához, mammonjához, erkölcstelenségéhez, értéket tagadó szabadságához: annál nagyobb a káosz, a bizonytalanság, az összeomlás és a csőd veszélye.
Jézus nemcsak Igét mond, hanem rámutat az emberi együttélés, az emberi megmaradás és megtartatás egyetlen törvényszerűségére is: „tagadja meg magát és vegye fel keresztjét” – az emberi önzés megtagadása nélkül, valamint a krisztusi igazság és szeretet keresztjének a felvállalása nélkül nincs jövője az emberiségnek, sem a nemzeteknek, sem a kisebb közösségeknek.
Itt szeretném ismét hangsúlyozni azt az alázatot, amellyel Jézus kezdi a tanítását: „ha valaki énutánam akar jönni” – Ő tehát nem kényszeríti ránk a maga akaratát, csak figyelmeztet: ha valaki csak magával törődik, csak magát akarja megmenteni, elvész, de ha valaki tud lemondani, tud önzetlen lenni, tud őszinte és egyenes lenni, tud igazságos lenni, az megmenti életét.
Jézus itt már nem csupán a földi, e világi dimenziókról beszél – azt mondja Jézus, hogy a hozzá és az evangéliumhoz fűződő viszonyunknak következményei lesznek majd az Ő országában.
Aki mégis úgy dönt, hogy önközpontúan él ebben a világban és visszautasítja Jézus szavát, Jézus hívását, Jézus követését: az végül elveszti az életét és örök romlásra jut.
Viszont aki elveszti életét, azaz átadja életét a jézusi hűségben, az valójában örökre megőrzi azt. Mint Jézus követője az örök élet örököse.
„Ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”
Szégyellni Jézust azt jelenti: elutasítani őt, és kitartani a világ hitetlensége és bűnei mellett.
Ha valaki énutánam akar jönni: ezt nem teheti – mondja Jézus.
Ha valaki énutánam akar jönni, annak minden körülmények között döntenie kell, hogy mivel, kivel azonosul.
Nem egyszerű tehát a feladat. De Jézus ebben is segítségünkre van
Amikor arról beszél Jézus tanítványainak, hogy neki szenvedni kell, meghalni – itt nem áll meg, tovább folytatja: de harmadnapon feltámadni, akkor nemcsak a maga útjáról beszél, hanem az Istentől rendelt emberi életútról is.
Itt, a bűn által megromlott világban nemcsak örömben és jólétben van részünk, de részünk van és részünk lesz a szenvedésekben is, a betegségekben is, a testi és lelki fájdalmakban is, s mint általános ítéletben, mert test és vér nem örökölheti Isten országát, részünk lesz a test halálában is.
De a Jézus által mutatott út és lehetőség világos: részünk van a feltámadásban is. Mert így rendelte Isten az emberi élet útját.
Arra biztat Jézus a mai Igében, hogy merjük és próbáljuk életünket magasabb összefüggésbe helyezni, merjünk és próbáljunk elszakadni a földhözragadtságtól, merjünk és próbáljunk ebben a világban Krisztusba kapaszkodni és Krisztusba gyökerezni. Akkor lelkünkben sem fogunk sohasem kárt szenvedni, mert a mi életünk egy sokkal hatalmasabb kéz oltalmában van elrejtve – Isten kezében. Ámen.